MAGYAR - ENGLISH
info@oporto.hu, oporto@oporto.hu+36/72 492-582OPORTÓ étterem és panzió Facebook

Rólunk

 

"Hagyományőrzés, elegancia, értékállóság„

 

Az Oportó Étterem és Panzió 1968-ban nyitotta meg kapuit a „Szőlő és a bor városában”, Villányban. Jelenlegi tulajdonosa, Kovács László, 1995-ben vásárolta meg, azzal a céllal, hogy a környék egyik legszínvonalasabb éttermét hozza létre.

A polgári, klasszikus stílusú épület, melynek nagyterme 180 fő, kisterme 45 főbefogadására alkalmas. Ehhez nyáron egy kétszintes, 120 fős kerthelyiség is párosul,áprilistól októberig. Kapacitásából adódóan, kiváló helyszíne lehet esküvőknek, családi és céges rendezvényeknek, csoportos programoknak.

Az Oportó Étterem és Panzióba betérő vendégeknek a borvidék, a villányi történelmi múlt, valamint  a magyar gasztronómia minden fortélyát bemutató ételkínálatnak köszönhetően, valódi kulináris élvezetben lehet részük.

Emellett pedig a varázslatos hangulatú város a maga autentikus pincesoraival, az egész évben nyitott ajtókkal álló Villányi Bormúzeummal, és a természetvédelmi területté nyilvánított Templom-heggyel igazi élménydús kikapcsolódást kínál minden kedves Vendégünk számára.

 

Bízunk benne, hogy ajánlatunk felkeltette az érdeklődését, és személyesen is üdvözölhetjük Önt!
Várjuk szíves jelentkezését az alábbi elérhetőségeken:
Oportó Étterem és Panzió
7773 Villány, Baross Gábor utca 33.
Telefonszám: +36/72 492 – 582
Email: info@oporto.hu; oporto@oporto.hu